„Számomra mindig is világos volt, hogy valami értelmeset szeretnék csinálni.“

Brigitte G., Az online marketing csoportvezetője nagy motivációs erővel

Brigitte G.

Maradni jöttem! – így lehetne egy mondatban összefoglalni Brigitte karrierútját. A kereskedelmi szakközépiskolában megszerzett érettségit követően, 1999-be kezdett az LKW WALTER-nél. Ez egy szakmai fejlődéstörténet kezdetét jelzi, amely számos érdekes fejezetet tartalmaz.

„Számomra már az érettségi előtt világos volt, hogy szakmailag valami olyasmit szeretnék csinálni, ami távlatokat nyit meg előttem. Valamit, ami egyrészt kihívást jelent számomra, ugyanakkor értelmes és személyesen is előrevisz. Ahogy a vállalatnál eltöltött munkaviszonyom hossza alapján is megállapítható, az LKW WALTER volt a helyes döntés.” Belépése után néhány évvel Brigitte átnyergel a WALTER GROUP online marketing osztályára, és részt vesz a részleg felépítésében.

Ma konszernszintű csoportvezető és több csapatot irányít. „Mint a WALTER GROUP-nál mindenütt, mi is rendkívül üzletorientáltan dolgozunk. Ugyanakkor perspektívákat is igyekszem felmutatni munkatársaimnak. Hiszen én magam is megtapasztalhattam, hogy ez mennyire motiváló és fontos az egyéni fejlődési folyamat szempontjából.”
„A munkám kihívást jelent számomra, de személyesen is előrevisz.“

Brigitte személyes tippje:

Csak azt tudom tanácsolni, hogy mindenki keresse meg a dolgok értelmét. Hiszen csak akkor lehet valamit igazán jól csinálni, ha azt meggyőződésből és örömmel végezzük.

Bemutatjuk:

Lea S.
Lea S.
Részlegvezető és „karácsonyi angyalka”
LKW WALTER
Aron S.
Áron S.
Operatív igazgatóhelyettes rövid beilleszkedési idővel
LKW WALTER
Teaser Bild Quadratisch
Marco G.
Családapa és területi értékesítési vezető a CONTAINEX-nél
CONTAINEX
Florian B.
Florian B.
Értékesítési csapatvezető és gazdasági szakértő
CONTAINEX

Gyakori kérdések és válaszok

Nagyon jókkal! Hiszen a WALTER GROUP-nál minden esélye megvan pályakezdőként. Ha gazdasági, nyelvi vagy műszaki szakirányú oktatási intézményből érkezik, azonnal és közvetlenül csatlakozhat vállalatunkhoz. Iparági ismeretek nélkül részt vesz egy intenzív gyakornoki programon, amely a „Train the Winner“ nevet viseli.

Saját trénere vezetésével szakmai és szociális kompetenciák birtokába jut, és gyorsan felnő jövőbeni feladataihoz. Mivel a WALTER GROUP is folyamatosan és tartósan növekszik, újabb és újabb karrierlehetőségek adódnak.
A szakmai tapasztalatok vagy az iparági ismeretek alapvetően nem szükségesek az operatív tevékenység elkezdéséhez. Hiszen a „Train the Winner“ gyakornoki programunk keretében mind elméleti, mind gyakorlati szempontból kiképezzük új munkatársainkat. Vannak azonban olyan területek, ahol nagyra értékeljük a releváns tapasztalatokat és a korábbi ismereteket. Például az informatika, a jog vagy az értékesítés területén, ahol vonzó karrierlehetőségeket kínálunk a (fiatal) szakembereknek. Tippünk: Vessen egy pillantást állásajánlatainkra!
A klasszikus szállítmányozói és irodai asszisztensi szakmákat nem lehet a vállalatunknál megtanulni.

Az Állásajánlatok menüpont alatt minden hirdetésnek van egy linkje, amely az online jelentkezési laphoz vezet. Kérjük, töltse ki és küldje el a pályázati dokumentációval együtt. Ezután kap egy e-mailt, amely megerősíti, hogy pályázata megérkezett hozzánk. Majd legfeljebb tizennégy nap múlva kap tőlünk egy üzenetet a jelentkezés eredményéről. Ha ez pozitív, akkor ezek a lépések következnek:

  1. Első ismerkedő beszélgetés telefonon vagy Skype-on keresztül.
  2. A toborzónkkal folytatott személyes interjú nálunk.
  3. Speciális pozíciók esetén esetleges második interjú egyik részlegvezetőnkkel.

A pályázat végeredményéről e-mailen vagy telefonon értesítjük. Ha időközben szeretne tájékoztatást kapni a jelentkezés állásáról, pályázati vezetőnk örömmel áll rendelkezésére.

Kapcsolat