„Az LKW WALTER-nél végzett munka sok párhuzamot mutat az utazással.”

Michaela F., Fuvarszervező és szenvedélyes zenész

Michaela F.

Sok más osztályhoz hasonlóan, Michaela osztálya is meglátogatta a WALTER GROUP-ot az érettségi évében. Ezt a sors kezének is nevezhetjük, hiszen ezt követően Michaela jelentkezett a gyakornoki képzésre. Természetesen nem véletlen, hogy a tiroli Michaela rögtön szakmai perspektívát látott ebben. Előtte azonban még nagy világkörüli útra indult.

‚Utazni kell, hogy tanulhassunk’ – mondta egyszer Mark Twain. Michaela hét hónapos világkörüli útja során valóban nem csak idegen országokat ismert meg. Azt is felismerte, hogy milyen szakmai utat kell majd választania a szülőföldjén: az LKW WALTER-t. A tiroli Michaelának könnyű volt a távolban a kézenfekvő megoldás mellett döntenie, hiszen már az utazás előtt hosszú távú együttműködésre kérték fel.

Visszatérése után Michaela azonnal elkezdett dolgozni: „Ez kétségtelenül a helyes döntés volt. Az itt végzett munka sok párhuzamot mutat az utazással. Nagyszerű embereket ismerhetünk meg, hihetetlen nyelvi és kulturális sokszínűséget tapasztalhatunk meg és soha nem állunk meg.” Döntésével a lelkes cimbalomjátékos azt is biztosította, hogy maradjon ideje a zenére is. Hamarosan megjelenik az első CD-je, amely különböző európai országok népdalait tartalmazza.

„Nagyszerű emberekkel és hihetetlen kulturális sokszínűséggel ismerkedhetünk meg.”

Michaela személyes tippje:

Aki osztrákként hazájában szeretne élni és mégis nemzetközi karriert szeretne csinálni, feltétlenül jelentkezzen az LKW WALTER-hez. A kulturális és nyelvi sokféleség egyedülálló. Rövid idő elteltével az utazás szintén a mindennapi munka részévé válik.

Bemutatjuk:

Barbara M.
Barbara M.
Improvizációs tehetséggel megáldott részlegvezető
LKW WALTER
Florian B.
Florian B.
Értékesítési csapatvezető és gazdasági szakértő
CONTAINEX
Barbara R.
Barbara R.
Operatív üzletfejlesztési menedzser és a hegycsúcsok meghódítója
LKW WALTER
Gaetane A.
Gaëtane A.
Belga tiroli az ügyfélszolgálat munkatársaként
LKW WALTER

Gyakori kérdések és válaszok

Nagyon jókkal! Hiszen a WALTER GROUP-nál minden esélye megvan pályakezdőként. Ha gazdasági, nyelvi vagy műszaki szakirányú oktatási intézményből érkezik, azonnal és közvetlenül csatlakozhat vállalatunkhoz. Iparági ismeretek nélkül részt vesz egy intenzív gyakornoki programon, amely a „Train the Winner“ nevet viseli.

Saját trénere vezetésével szakmai és szociális kompetenciák birtokába jut, és gyorsan felnő jövőbeni feladataihoz. Mivel a WALTER GROUP is folyamatosan és tartósan növekszik, újabb és újabb karrierlehetőségek adódnak.
A szakmai tapasztalatok vagy az iparági ismeretek alapvetően nem szükségesek az operatív tevékenység elkezdéséhez. Hiszen a „Train the Winner“ gyakornoki programunk keretében mind elméleti, mind gyakorlati szempontból kiképezzük új munkatársainkat. Vannak azonban olyan területek, ahol nagyra értékeljük a releváns tapasztalatokat és a korábbi ismereteket. Például az informatika, a jog vagy az értékesítés területén, ahol vonzó karrierlehetőségeket kínálunk a (fiatal) szakembereknek. Tippünk: Vessen egy pillantást állásajánlatainkra!
A klasszikus szállítmányozói és irodai asszisztensi szakmákat nem lehet a vállalatunknál megtanulni.

Az Állásajánlatok menüpont alatt minden hirdetésnek van egy linkje, amely az online jelentkezési laphoz vezet. Kérjük, töltse ki és küldje el a pályázati dokumentációval együtt. Ezután kap egy e-mailt, amely megerősíti, hogy pályázata megérkezett hozzánk. Majd legfeljebb tizennégy nap múlva kap tőlünk egy üzenetet a jelentkezés eredményéről. Ha ez pozitív, akkor ezek a lépések következnek:

  1. Első ismerkedő beszélgetés telefonon vagy Skype-on keresztül.
  2. A toborzónkkal folytatott személyes interjú nálunk.
  3. Speciális pozíciók esetén esetleges második interjú egyik részlegvezetőnkkel.

A pályázat végeredményéről e-mailen vagy telefonon értesítjük. Ha időközben szeretne tájékoztatást kapni a jelentkezés állásáról, pályázati vezetőnk örömmel áll rendelkezésére.

Kapcsolat