„Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül.”

Michael H., Csoportvezető és a személyzeti képzés szakértője

Michael H.

„Tulajdonképpen földrajz- és angolszakos tanár szerettem volna lenni.” A kereskedelmi szakközépiskolában megszerzett érettségit követően Michaelt több tanulmányi tanácsadáson is lebeszélték ezekről a szakokról. Az LKW WALTER-hez benyújtott pályázatával így a B tervét húzta elő a fiókból, amely azonban hamarosan A tervnek bizonyult.

„Az apám tehergépkocsi-vezető volt. Ezért a kereskedelmi szakközépiskolában megszerzett érettségit követően a logisztika irányába mutató döntést nagyon könnyű volt meghozni.” Fuvarszervezőként végzett munkája során genetikai öröksége fölöttébb előnyösnek bizonyult Michael számára. Néhány év elteltével azonban a pedagógia iránti vonzalma újra felerősödött benne. A Tanárképzőn megkezdett tanulmányok után nem sokkal kapott egy ajánlatot a WALTER GROUP személyzeti osztályától.

„A vállalatnál maradni, és mégis a szenvedélyemnek hódolhatok: ez a lehető legjobb megoldásnak tűnt. Ilyen lehetőségeket csak olyan nagy és rugalmas vállalatcsoportban kapunk, mint a WALTER GROUP.” Azóta Michael szemináriumokat és workshopokat vezet, és coachként számos gyakornok mentorává is vált. Itt különösen értékesnek bizonyult a fuvarszervezés terén szerzett sokéves tapasztalata.

„A hibák elkövetése hozzátartozik a tanuláshoz.”

Michael személyes tippje:

Első kézből mondhatom, hogy minden új munkatársnak az összes alapvető tudást biztosítjuk, amelyek a feladataik ellátásához szükségesek. Ennek során Galileo Galileit követem, aki egyszer azt mondta: „Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül.”

Bemutatjuk:

Barbara M.
Barbara M.
Improvizációs tehetséggel megáldott részlegvezető
LKW WALTER
Sandra M.
Sandra M.
Fuvarszervező, akinek a logisztika a génjeiben van
LKW WALTER
Domenic H.
Domenic H.
Részlegvezető-helyettes, kitartó CAD-rajzoló és árkalkulátor
CONTAINEX
Daniel G.
Daniel G.
Részlegvezető, aki Kufsteinban már otthon érzi magát
LKW WALTER

Gyakori kérdések és válaszok

Nagyon jókkal! Hiszen a WALTER GROUP-nál minden esélye megvan pályakezdőként. Ha gazdasági, nyelvi vagy műszaki szakirányú oktatási intézményből érkezik, azonnal és közvetlenül csatlakozhat vállalatunkhoz. Iparági ismeretek nélkül részt vesz egy intenzív gyakornoki programon, amely a „Train the Winner“ nevet viseli.

Saját trénere vezetésével szakmai és szociális kompetenciák birtokába jut, és gyorsan felnő jövőbeni feladataihoz. Mivel a WALTER GROUP is folyamatosan és tartósan növekszik, újabb és újabb karrierlehetőségek adódnak.
A szakmai tapasztalatok vagy az iparági ismeretek alapvetően nem szükségesek az operatív tevékenység elkezdéséhez. Hiszen a „Train the Winner“ gyakornoki programunk keretében mind elméleti, mind gyakorlati szempontból kiképezzük új munkatársainkat. Vannak azonban olyan területek, ahol nagyra értékeljük a releváns tapasztalatokat és a korábbi ismereteket. Például az informatika, a jog vagy az értékesítés területén, ahol vonzó karrierlehetőségeket kínálunk a (fiatal) szakembereknek. Tippünk: Vessen egy pillantást állásajánlatainkra!
A klasszikus szállítmányozói és irodai asszisztensi szakmákat nem lehet a vállalatunknál megtanulni.

Az Állásajánlatok menüpont alatt minden hirdetésnek van egy linkje, amely az online jelentkezési laphoz vezet. Kérjük, töltse ki és küldje el a pályázati dokumentációval együtt. Ezután kap egy e-mailt, amely megerősíti, hogy pályázata megérkezett hozzánk. Majd legfeljebb tizennégy nap múlva kap tőlünk egy üzenetet a jelentkezés eredményéről. Ha ez pozitív, akkor ezek a lépések következnek:

  1. Első ismerkedő beszélgetés telefonon vagy Skype-on keresztül.
  2. A toborzónkkal folytatott személyes interjú nálunk.
  3. Speciális pozíciók esetén esetleges második interjú egyik részlegvezetőnkkel.

A pályázat végeredményéről e-mailen vagy telefonon értesítjük. Ha időközben szeretne tájékoztatást kapni a jelentkezés állásáról, pályázati vezetőnk örömmel áll rendelkezésére.

Kapcsolat